Kádár János s.k.- A betűkbe zárt személyiség

Szőtsné Fritz Ágnes és Banainé Balogh Katalin a napokban MEGJELENT könyvének ismertetője

Ennek a korszaknak az első két éve egyrészt a reményvesztett, félelemmel teli ország megbékéltetésére hozott intézkedésekkel telt, másrészt pedig a forradalomban szerepet játszó értelmiségiek letartóztatásával, a fegyveres harcokban részt vett fiatalok, munkásfiúk és egyetemisták összefogdosásával.
A megbékéltetést célzó intézkedések elsősorban a városi munkásságnak jelentettek könnyebbséget: csökkentek az élelmiszerárak, kevésbé feszítettek lettek a munkanormák, szinte mindenütt emelkedtek a fizetések, s a kínzó lakáshiányt házhelyek parcellázásával, öröklakás-építéssel kezdték meg enyhíteni.

A forradalom előttihez képest bőséges lett az árukínálat.
Az adók mérséklésével a parasztság élete is könnyebbé vált.
Egyes állami boltok bérbeadásával a kereskedelmet is fellendítették. Miközben „kint” könnyebb és változatosabb lett az élet, a börtönök és az internálótáborok megteltek, súlyos ítéletek születtek, több száz embert végeztek ki.
Az európai demokratikus országok és az USA kormánya rendszeresen és minden fórumon elítélte a leszámolást, a szovjet érdekszférába tartozó, un. szocialista országok kormányai és pártvezetői a forradalmat, Nagy Imre kormányát bélyegezték meg, „fasiszta típusú ellenforradalomnak” nevezték.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete a „magyar kérdés”-ről tárgyalt.
Kádár János minden erejével azon volt, hogy bebizonyítsa, méltó a birodalom urainak bizalmára, teljes erejével működtette a megtorlás gépezetét. A szovjet pártvezetés határozatának megfelelően, és szoros irányításukkal 1957 tavaszán megkezdődött Nagy Imre és társai perének előkészítése.

Kádár Jánost még sohasem fenyegette ilyen sok irányból jövő veszedelem.
Résen kellett lennie, hogy pontosan követhesse a szovjet vezetők közötti hatalmi harcokat, mert Hruscsov helyzetének megingása Kádár János pozícióját is megrengette volna.
A hazai, sebtében összeszedett párt-nomenklatúrában is akadtak szép számmal „elvtársai”, akik megkérdőjelezték, vajon Kádár János, mint az eltiport forradalom kormányának egyik tagja jogosult-e szembeszállni a népfelkelés híveivel.
S persze itt volt még az újra megszállt ország népe, akiknek terrorral, kivégzésekkel, börtönbe juttatott tízezrek példájával kellett demonstrálni, hogy 1956 őszén „ellenforradalom” volt, s mindenki, aki mást állít, gonosztevő, a haza ellensége.

De aki ezt elhiszi, vagy úgy tesz, mintha elhinné, annak fizetésemelés, árubőség, lakáshoz jutási lehetőség, és minden egyéb jó lesz a jutalma.
Kádár János mesteri taktikázással, ellenfelei egymásnak ugrasztásával, néhol simulékonysággal, néhol fenyegetéssel fokról fokra küzdötte le a számára fenyegető helyzeteket.

A szovjet pártvezető, Nyikita Hruscsov a kezdeti gyanakvás után bizalmába fogadta. A hazai magasrangú káderek vele szembenálló, rákosista részét eljelentéktelenítette, vagy szembenállásukat leszerelte. 1958 nyarán már nem kellett számolnia azzal, hogy bármelyik irányból veszély fenyegetheti.

Így nem volt akadálya annak, hogy Nagy Imrét és mártírtársait egy megkonstruált és titkosan megrendezett perben halálra ítéltesse, és kivégeztesse.

Tudta, hogy a kommunista országok vezetői számára a magyar forradalom hatalmukat és létüket fenyegető esemény volt,
Nagy Imre felakasztása, bár nem a kivégzés volt a szovjetek utasítása, nem fog semmiféle rosszallást kiváltani körükben.
A hazai káderekkel, a Politikai Bizottság tagjaival pedig úgy fogadtatta el a halálos ítéletek tényét, mintha ez szovjet utasítás lenne.
Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczy Miklós, Gimes Miklós és Szilágyi József kivégzése Kádár János számára volt fontos. Tisztában volt vele, hogy „…amíg Nagy Imre él, és amíg megátalkodott marad, addig élő cáfolatként alternatívát képez mindennel szemben, amit Kádár 1956. november 4-e óta művelt.”
A kemény megtorlás időszaka nagy nemzetközi felháborodást váltott ki.
Magyarország a szocialista táboron kívüli világgal szemben politikailag és gazdaságilag teljesen elszigetelődött.
A tárgyalt korszak második felében Kádár János szívósan dolgozott azon, hogy uralmát elfogadtassa a „nyugati végekkel” is, hogy országlását szalonképessé tegye a nemzetközi porondon.
Ennek érdekében 1960-ban, korlátozott módon ugyan, de amnesztiát hirdetett. Néhány értelmiségi kikerült ekkor a börtönből. Három év múlva, 1963-ban, kiszabadultak mindazok, akiket a forradalom leverése után tartóztattak le. 1964-ben már teljes volt az elégedettség a szovjet pártvezetők részéről Kádár szerepét illetően.

Elégedettek voltak a hallgatag és boldogan fogyasztó magyar nép láttán, s elégedetten láthatták a „korbács és kalács” módszerével kezessé tett magyar értelmiséget is. Jutalmul Kádár János 1964. április 4-én Hruscsov kezéből vehette át a legmagasabb szovjet kitüntetéseket: a Lenin-rendet, a Szovjetunió Hőse kitüntetést és az Aranycsillag Érdemrendet.

Az 1964-es év a nemzetközi kapcsolatok terén a normalizálás kedvező jeleit mutatta. Nagy megrázkódtatást valószínűleg az sem okozott Kádár János számára, hogy minden előjel nélkül vezetőváltás történt a Szovjetunióban.
Nyikita Hruscsovot leváltották, s a párt főtitkára Leonyid Brezsnyev lett.
Erre az időre Kádár János már bőséges tapasztalatokkal bírt arra nézve, hogyan kell nehéz helyzetekből jól kijönni.
Némi átmeneti zavar után az új főtitkárral is zavartalanul tudott hangot találni.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 6
Heti: 37
Havi: 315
Össz.: 74 376

Látogatottság növelés
Oldal: - Leszámolás és megbékéltetés 1957-1964 között
Kádár János s.k.- A betűkbe zárt személyiség - © 2008 - 2024 - grafologia-kadarkonyv.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »